Egy kis kézműves manufaktúra, amit megálmodtam és megalkottam…

 

A WOOF! Dog Design megalapításának ötlete 2015-ben jött, miután egy kisebb vagyont elköltöttem kutyás kiegészítőkre. Mindig keresgéltem a megfelelőt első kutyusom, Jackson számára, de valahogy sosem találtam meg azt a terméket ami külsőre és minőségre is megfelelt volna. Nem sokkal később érkezett az újabb családtag Sammie, a kislány Jack Russellem és persze mondanom se kell, egy lány kutyának mennyi csajos kiegészítőre van szüksége. Így hát belevágtam a nyakörvek és pórázok gyártásába, először csak saját célra, majd barátok később ismerősök kutyusainak. Nemsokára pedig már azon kaptam magam, hogy ki se látszok a sok megrendelésből.

Többek között ezért is kezdtem saját márka építésébe. Filozófiám, hogy csak kézzel készült, egyedi megjelenésű és minőségi termékeket gyártsak Nektek. 2015 óta minden évben több új kollekcióval rukkolok elő és folyamatosan azon dolgozok, hogy saját tapasztalataim és a Ti visszajelzéseitek alapján tökéletesítsem a termékeinket. Egy-egy új kollekció tervezésekor figyelemmel kísérem az aktuális trendeket és a vevői igényeket is.
Van közös kollekciónk a DORKO-val, BÁNKUTI BAGS-szel és a NEBULO kutyasulival is, amikre nagyon büszke vagyok.

rólam 3
akciós termékek